«« bezár
2007. augusztus 22: Százezres tömeg a Háromszéki
Magyarok Világtalálkozóján
Nagy sikernek örvendett a Háromszéki
Magyarok Világtalálkozója, amelynek eredményeképpen
– a szervezők reménye szerint – a több ezer résztvevő
megértette: nagyon komoly összefogás szükséges ahhoz,
hogy a székelyföldi magyarság megfelelő életminőséget
teremtsen magának – írja az MTI.
Az először megrendezett eseményre
a világ számos országából hazalátogattak a történelmi
Háromszékről elszármazott székelyek, akik az otthon
maradottakkal együtt, az esemény záróakkordjaként
hétfőn este látványosan fejezték ki összetartozásukat:
a hajdani lármafák mintájára láncban gyújtottak tüzet,
amely körülbelül ötven településen égett egyszerre.
A rendezvény ötletgazdája, Demeter
János, a Kovászna megyei tanács elnöke az MTI-nek
elmondta: a háromszékiek megértették a világtalálkozó
lényegét, s együttes erővel mindent megtesznek szülőföldjük
felemeléséért. Reméli, hogy szemléletváltás kezdődik
el bennük, s felmérik: a mai világban csak nagyon
komoly összefogással lehet fejlődést elérni.
A legalább 425 programot felsorakoztató
rendezvény csúcspontjának bizonyult a háromszéki magyarok
emlékparkjának a felavatása, illetve az azt követő
színpadi bemutató: Szörényi Levente Egy a nép, egy
a magyar című rockoperája, amelyet Demeter szerint
több mint százezren tekintettek meg.
A háromszéki vezetőben ez a találkozó
is megerősítette azt a meggyőződést, hogy a vidék
emberi erőforrásban hallatlanul gazdag, amit az eddiginél
jobban lehetne hasznosítani. Demeter szerint az esemény
konkrét hozadéka lehet az, hogy az emberek – jobban
megismerve egymást – közös gondolkodásba kezdenek.
Úgy látja, elsősorban a szakmai együttműködésre kell
helyezni a hangsúlyt, vagyis hogy az egy szakmához
tartozók felfedezzék egymást, és akár európai uniós
programokban is közösen vegyenek részt.
Forrás: MTI
«« fel
| bezár