«« bezár
2007. augusztus 22: „Mindentudó”
TransylMania
A Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának
záróeseményeként a TransylMania zenekar Mert tudnom
kell című produkciójára került sor hétfő este.

A szerző felvétele
A kézdiszentléleki Perkőn hétfőn
este került sor az erdélyi TransylMania újszerű előadására,
ahová a baróti zenekar erdélyi színészeket és táncosokat
is meghívott.
A rendező és a koreográfus a magyarság múltjával és
jelenével foglalkozó dramaturgiai szálra fűzte fel
az együttes régi és új dalait. Mint Nagy Kopeczky
Kálmán, a darab rendezője az előadás előtt elmondta,
a produkcióval a jelenlévők érzelmeire kívántak hatni
a zenészek. Azt szeretnék, ha felismernénk, kik vagyunk,
és honnan jöttünk, hiszen a jövőhöz tisztában kell
lennünk múltunkkal és jövendő céljainkkal egyaránt:
„ismernünk kell a hegyek, a fák, a völgyek, a vizek
nevét, és tudnunk kell, hogy miért kell őrizni mondát
és regét.”
Mivel a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának záró
produkcióját a Duna Televízió élőben közvetítette,
meg kellett várni a pesti tűzijáték előtti - rendkívüli
viharról tudósító - híradó végét is, amit a jelenlévők
nem szívesen vettek tudomásul. Az élő műsorvezetői
bejelentkezés után azonban végre megjelent egy fehér
ruhás lány a színpadon, hogy az előadás alatt a jó
és rossz harcában az ártatlan – s így elcsábítandó
– fiatal nőt képviselje. Derzsi Tímea színésznőn kívül
Fehérvári Pétert és a díjnyertes Pálffy Tibort is
láthattuk, természetesen ők alakították a csábítókat.
A színészek mozdulataira válaszoltak a kolozsvári
Ördögtérgye, a sepsiszentgyörgyi Belice és a kézdiszentléleki
Perkő néptánccsoport művészei, hol mozgalmassá és
színessé téve a színpadot táncukkal, hol pedig az
erdélyi nép – vidám és szomorú sorsát – jelenítve
meg.
A zenekar éppen ezért mintha át is adta volna kissé
a főszerepet, hiszen a hátsó színpadon, a közönségtől
távol játszották el – ugyanolyan lelkesen, mint szokták-
jól ismert dalaikat, amit persze a közönség is szokásos
lelkesedéssel fogadott. Csak az utolsó két szám alatt
maradtak „magukra”, ekkor ugyanis a fellépők elszaladtak
meggyújtani a perkői őrtüzet. A zenekar megtapsolásával
így hirtelen véget is ért a produkció, pedig a színészeknek
és táncosoknak is kijárt volna az ünneplésből.
Erdős Zsófia – Új Magyar Szó
«« fel
| bezár
|