«« bezár
2007. május 25: Az erdővidéki
régiós nap programtervezete (Erdővidék hetilap)
Amint arról már kedves olvasóink
is értesülhettek, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának
második napja a Kistérségek Napja. Ebben a lapszámunkban
az augusztus 18-án, Baróton sorrakerülő erdővidéki
régiós nap végleges formájához közelítő programtervezetét
ismertetjük. Az elképzelések szerint a nap ünnepélyes
megnyitója után, 11 órakor a református templom előtti
parkolóban egy-egy sátorban községenként Erdővidék
települései mutatják be önmagukat, értékeiket és településeik
látnivalóit. Ezt követően 12 órai kezdettel, a református
egyház udvarán könyv-, illetve az Erdővidéken fellelhető
kézműves tevékenységek ismertetésével egybekötött
kézműves vásár veszi kezdetét, amelynek keretében
a délután folyamán kistérségünk népi tánccsoportjainak
rövid bemutatói követik egymást. Erdővidék Múzeumának
udvarán 13 órai kezdettel az erdővidéki falvakból
beérkezett díjazott rajzokból nyílik meg a Szülőföldem
Erdővidék című gyermekrajzkiállítás, amelyet játszóház
és gyermekzene koncert követ a Kelekótya együttes
közreműködésével. 15 órai kezdettel a református egyház
alagsori közösségi termében megnyílik az Erdővidékről
elszármazott és Erdővidéken élő képzőművészek közös
tárlata, majd 17 órakor Erdővidék Múzeumában újabb
kiállításmegnyitóra kerül sor Erdővidék nagyjai címmel.
A megnyitó keretében fellép a Kájoni Consort régizene
együttes. Ezt követően 18 órai kezdettel az erdővidéki
könyves emberek találkozójára az unitárius templomban
kerül sor. A nap végén a nagytalálkozó résztvevői
a következő szórakozási lehetőségekből választhatnak:
táncház, nótaest (tervezett helyszín: Torma vendéglő),
retró buli (tervezett helyszín: a Fényes vendéglő
nyári kertje), illetve dzsessz, blues buli (tervezett
helyszín: Party Pub).Ugyancsak a régiós nap keretében
erdővidéki szakmai találkozókra (lelkészek, orvosok,
vállalkozók, sportszakemberek, ...), illetve sportrendezvényekre
(erdővidéki önkormányzatok minifocibajnoksága, Erdővidék
szintű ping-pong vetélkedő, erdővidéki motorosok felvonulása,
...) is sor kerül.
A továbbiakban a régiós nap rendezvényeit külön-külön
is fogjuk ismertetni! A világtalálkozóról további
információkat a www.vilagtalalkozo.ro honlapon találnak!
Demeter Zoltán – Erdővidék hetilap
«« fel
| bezár
|