Akarjunk
tenni valamit a szülőföld megtartásáért
- interjú Gazda Józseffel , a Háromszéki Magyarok
Világtalálkozójának orbaiszéki védnökével.
1. Háromszéki Magyarok Világtalálkozója.
Mit mondott Önnek első hallásra ez a név, mi
volt az első benyomása?
Gazda József: Az első benyomásom: vegyes volt,
mert csak múlt időben beszélhetünk már ama első
benyomásról. Pozitív – hogy jó ez -, és kétkedő.
Vajon lesz elegendő erőnk hozzá? Vajon valóban
hazajönnek fiaink, az eltávolodottak, a szétszóródottak?
A világban szétszórt háromszéki magyarság? És
ha hazajönnek, lesz ereje a szülőföld-anyának
újra magához ölelni gyermekeit, az itthon-küszködőknek
(„én itt tiprom a porondot!”) gondoskodó, szerető
anyaként fogadni testvéreiket? Vajon nem rontott
el bennünket a kor?
2. Milyennek látja az elszármazottak
és itthon élők viszonyát? Időszerűnek látja
a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját?
Gazda József: Sokat jártam a világban, sok elszármazottal
találkoztam kint, a végeken. Illetve ott, az
új hazákban. S tapasztalatom: Aki magyar, s
aki innen ment ki, lelkében hordja magyarságát,
lelkében hordja szülőföldjét. Szétszakíthatatlan
szálak kapcsolnak össze bennünket. Hogy csak
pár példát mondjak: Canberrában és Melbourneben
Sepsiszentgyörgyről, Adelaidebnen Kézdivásárhelyről
és ugyancsak Sepsiszentgyörgyről kiszármazott
háromszéki magyarok – addig egy híján számomra
ismeretlenek – voltak a befogadóim, szállásadóim,
s ahogy utólag megtudtam, valósággal versenyeztek
értem, értünk. S mi nyithatta meg a lelküket,
mi kapcsolhatott össze bennünket? A közös szülőföld!
3. Az orbaiszéki kistérség
védnöki felkérés hírét hogyan fogadta, illetve
hogyan látja saját szerepét: miben tud, miben
kíván a rendezvény, a szervezők segítségére
lenni?
Gazda József: Váratlanul ért, s kétkedéssel
fogadtam. Egyrészt, hogy megillethet engem ez
a megtiszteltetés? Meg hogy bár édesapám révén
családom, és éltem utolsó 45 esztendeje révén
magam is orbaiszéki vagyok, de gyermekkorom
sepsiszentgyörgyhöz kapcsol. Meg aztán vajon
tettem én annyit, hogy valóban joggal eshetett
rám a választás? Meg arra is gondoltam, vajon
nem lett volna jobb választás egy-egy a történelem
során a szülőföldjéhez, kisebb régiójához kapcsolódott
"nagy név", mondjuk Orbaiszékre egy
Mikes, a többi székekre is lehetett volna készíteni
egy „patinás” névsort… Szóba is hoztam ezt,
de a 40 éves kommunista rémuralom még mindig
élő agytörlő hatását érzem abban, hogy a szervezők
nem vették figyelembe ezt a javaslatomat, s
akkor én megmaradhattam volna mint egyike a
sokaknak. A védnökök listája amúgy sem következetes.
Mert bár megtiszteltek bennünket, „kicsiket”
a védnök-címmel, kiugró nagyokat, és velünk
egy kalap alá semmiképpen nem vehető egyéneket
tettek elénk, Szili Katalin és Markó Béla személyében,
s joggal ébredhet fel azokban, akik ezt a listát
olvassák, hogy mit keresnek egymás mellett ezek
az emberek? Ilyen szempontból kellemetlennek,
s eléggé át nem gondoltnak is érzem egyébként
mindenképp megtisztelő felkérésemet.
Hogy miben látom szerepemet? Még nem tisztázódott
számomra. A kapott feladatok tisztázhatják.
Nem holmi szimbólum, inkább cselekvő ember szeretek
lenni addig, amíg vagyok.
4. Mit gondol, mi lehet az
erőssége, pozitív hozadéka egy ilyen rendezvénynek?
Gazda József: Az együttlét, azt újbóli találkozás,
a lehetőség arra, hogy értékeinket megmutassuk.
5. Mit gondol az Óriáspince-tetőre
tervezett emlékhelyről?
Gazda József: Nem ismerem a tervet, így nem
lehet véleményem róla.
6. A világtalálkozó keretében
milyen rendezvényre látogatna el szívesen, illetve
hol találkozhat Önnel a háromszéki közönség?
Gazda József: Szívesen ott leszek bárhol, ahová
hívnak, s ahol meg tudjuk mutatni kultúránkat,
értékeinket.
7. Mit üzen az elszármazott
háromszékieknek? Mit üzen az itthon élő háromszékieknek?
Gazda József: Hogy jöjjenek minél nagyobb számban
haza. Várjuk őket. S hogy ne nézzenek le bennünket,
akiket a láthatatlan kötelékek örökre idekapcsoltak.
S megmaradtunk többnyire szegény embereknek.
Mert aki itt tisztességesen élt, él ezen a megszenvedett
földön, az szegény is maradt ebben a visszájára
fordított világban. Ám a szegénység ne jelentsen
tunyaságot, érdektelenséget, beletörődést is.
Fogjunk össze – elmentek és itthon maradottak
-, s akarjunk tenni valamit a szülőföld megtartásáért.
Mert mindennapi keserű élményünk lehet: csúszik
ki alólunk a haza földje. Hatalmas erők dolgoznak
azon, hogy idegenítsék el, orozzák el tőlünk
ezt az egyetlent, mely a miénk, s melybe örökre
beleíródott a mi nevünk, a mi arcunk! S melyen
ezek a szavak, hogy székelyföld, hogy édesanya,
haza, és hogy itthon vagyok, s hogy magyar vagyok
nem lehetnek másodrangúak! „Nem hivatalosak.”
Majdnem hogy törvényen kívüliek. Úgy az enyém
ez a föld, hogy a tied is lehet ugyanakkor.
Csak ennyit kellene megérteni, s akkor békésen,
szeretetben élhetnénk egymás mellett. Nem mint
letiportak, hanem mint egyenlők! De hogy ez
így legyen, így lehessen, ezért küzdenünk kell.
És vállaljuk fel ezt a küzdelmet! Elszármazott
testvéreink álljanak mellénk ebben a harcban,
mely még itt is csak kibontakozóban van. De
már – annyi-annyi tehetetlenség, megkötöttség,
eltunyultság után – elindult. Van!
Szerkesztő: Péter Orsolya
Azt
üzenem az erdővidékieknek, gondolkodjunk együtt
a jövőn!
- interjú Dr. Egyed Ákos történészszel,
a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának erdővidéki
védnökével.
Hogyan
tudjuk megszólítani a ifjakat, fiatalokat?
- intejú Melzer Andrea, református vallástanárral,
a Keresztény Ifjúsági Találkozó egyik szervezőjével.
Minket
az érdekel, hogy ne magunknak szervezzük!
– interjú Demeter Jánossal, Kovászna Megye Tanácsának
elnökével, a HMVT házigazdájával.
Nagy
várakozás előzi meg ezt a világtalálkozót!
– interjú Haszmann Pállal, a Csernátoni Tájmúzeum
vezetőjével, a HMVT kézdiszéki védnökével.
«« vissza
| fel
