Kovászna megye Románia második
legkisebb megyéje. Többségében magyarok lakják.
Régen Háromszék vármegye volt a neve, amely
1876-ban három kisebb közigazgatási egység,
Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék egyesülésével
jött létre. Háromszék a történelmi Magyarország
második legkisebb megyéje volt, Ugocsa vármegye
után.
» Erdõvidék
» Kézdiszék
» Kézdivásárhely
» Orbaiszék
» Kovászna
» Sepsiszék
» Sepsiszentgyörgy
Fekvése
Az ország közepén, Erdély délkeleti részén helyezkedik
el, a 25°32' és 26°18' keleti hosszúságok, valamint
a 45°32' és a 46°18' északi szélességek között.
Határos megyék keleten Bákó megye, Vráncsa megye,
Buzău megye, északon Hargita megye, nyugaton
és délen Brassó megye.
Lakossága
Kovászna megye lakossága az 1992-es népszámláláskor
233 256 fő, melynek 42%-a városlakó. 1999-re
a lakosság már csak 230 542. 122 település található
a megye területén. A 2002-es népszámláláskor
222 449 volt a lakosság száma, ebből 73.79 %
magyar, 23.28 % román és 2.68 % roma. Magyarok
ennél nagyobb arányban csak Hargita megyében
vannak.
Domborzat
A megye legnagyobb részét a Barcasági-medence
északkeleti része és a Felső-Háromszéki-medence
foglalja el. Északi és keleti határain középmagas
hegyek találhatók. A legmagasabb pont a Háromszéki-havasokban
található 1777 méter magas Lakóca-tető, a legalacsonyabb
pont az ágostonfalvi Olt-híd melletti erózió-bázis
468 méteres magassággal. A megye területének
44%-át erdő borítja.
Az északi hegységek nagy része vulkáni tevékenység
során alakultak ki (zárójelben legmagasabb pontjuk):
Déli-Hargita (1558 m), Csomád-hegység (1301
m), Nagy-Murgó (1016 m). Keleti hegységek: Répát-hegység,
Nemere-hegység (1649 m), Háromszéki-havasok
(1777 m), Bodzai-havasok(1479 m). A megye középső
részén elterülő hegységek: Baróti-hegység (1017
m), Bodoki-hegység (1240 m).
Vizek
A megye két meghatározó folyóvize az Olt és
a Feketeügy (az Olt legnagyobb mellékfolyója).
A két legnagyobb állóvíz a 2 km hosszúságú Besenyői-tó
és a 23 hektár területű Rétyi-tó.
Éghajlat
A megye mérsékelt kontinentális éghajlatú (forró
nyarak, hideg telek), évi átlaghőmérséklete
2-7°C között változik. Az évi csapadékmennyiség
a megyében 500 és 1100 mm között változik.
Gazdaság
Természeti kincsek:
• lignit (Barót környéke)
• ásványvíz (Bibarcfalva, Előpatak) – Európa
borvízforrásainak 8%-a Hargita- és Kovászna-megyében
található.
Települések
Városok (zárójelben a lakosság száma a hozzácsatolt
településekkel együtt)
Sepsiszentgyörgy - megyeszékhely (68 359), Kézdivásárhely
(22 912),Kovászna (12 515), Barót (10 498),
Bodzaforduló (8626).
Községek
Árapatak, Barátos, Bardóc, Bereck, Besenyő,
Bölön, Csernáton, Dálnok, Dobolló, Előpatak,
Erdőfüle, Gelence, Gidófalva, Hídvég, Illyefalva,
Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kommandó,
Kökös, Lemhény, Maksa, Málnás, Márkosfalva,
Mikóújfalu, Nagyajta, Nagyborosnyó, Nagybacon,
Oltszem, Réty, Sepsibodok, Sepsikőröspatak,
Szentkatolna, Szitabodza, Torja, Uzon, Vargyas,
Zabola, Zágon, Zágonbárkány;
Irodalom
• Kisgyörgy Zoltán: Erdővidék (Sepsiszentgyörgy,
1973);
• Kisgyörgy Zoltán: Barangolás Székelyföldön
3.: Kovászna megye (Pallas-Akadémiakönyvkiadó,
Csíkszereda, 2000);
ERDŐVIDÉK | fel
Erdővidék Háromszék (ma Kovászna
megye) északnyugati részén terül el. Határai:
keleten a Baróti-hegység, északkeleten és északon
a Dél-Hargita, nyugaton pedig a Persány-hegység.
Délen a köztudat Nagyajta-Bölön vidékéig tartja
Erdővidéknek e tájat. Az Olt-völgy túlsó, nyugati
pereme természetföldrajzi szempontból kiegészíti
a vidéket. Így a földrajzi értelemben vett Baróti
medence és a hozzátartozó Oltvölgy-szakasz szerves
egésznek tekinthető. Ágostonfalva földrajzi
helyzete, Ürmös és Apáca vidéke nyelvjárási
sajátosságai e három falu Erdővidékhez tartozását
támasztják alá.
Éghajlata és természeti körülményei kedvező
életkörülményeket biztosítottak már az ősember
számára is. A régészeti leletek tanúsága szerint
Erdővidék területe az őskortól kezdve folyamatosan
lakott volt. Mindeddig kevés kőkorszaki lelet
került elő, annál több azonban a réz- és bronzkorra,
illetve a vaskorra utaló leletek száma. A történeti
források tanúsága szerint az ókorban és a népvándorlás
korában is lakott volt a vidék, a dákok, rómaiak,
gótok, gepidák, hunok, szlávok, avarok, besenyők
több-kevesebb ideig laktak Erdővidéken. A honfoglaló
magyarok is átvonultak itt. Erdővidék nyugati
szélén húzódott a 11. század végi, 12. század
eleji Magyarország keleti gyepűvonala. A székelyek
12. század végén telepedtek meg Erdővidéken.
A telegdi székelyek szállásterületéből alakult
ki a későbbi Bardoc fiúszék, a sepsi székelyek
szállásterületéből pedig a későbbi Miklósvárszék.
Erdővidéken található a Székelyföld három legrégebbi
oklevelekben említett települése is: Nagyajta
(1211), Miklósvár (1211) és Barót (1224). A
települések nagyobbik hányada az 1332-1337-es
pápai tizedjegyzékben szerepel először, néhányuk
pedig 18-19. századi. Napjainkban 25 települést
sorolunk Erdővidékhez: Barót, Bölön, Bölönpatak,
Nagyajta, Középajta, Miklósvár, Köpec, Köpecbánya,
Bibarcfalva, Bodos, Kisbacon, Nagybacon, Magyarhermány,
Szárazajta, Zalánpatak, Uzonkafürdő, Felsőrákos,
Olasztelek, Bardoc, Erdőfüle, Székelyszáldobos,
Vargyas, Ágostonfalva, Ürmös, Apáca. A vidék
legjelentősebb települése Barót, mely 1968-ban
nyerte el városi rangját.
A vidék természeti és altalajkincsekben egyaránt
bővelkedik. A vidék legcsodálatosabb része a
Vargyas-szoros, ahol 125 kisebb-nagyobb barlangot
tartunk nyilván. Jelentős altalajkincse a vidéknek
a rengeteg borvízforrás. Erdővidék méltán nyerte
nevét, hisz hatalmas erdőrengetegek övezik,
rendkívül gazdag és változatos élővilággal.
Lakóinak döntő többsége magyar nemzetiségű,
az Olton túli Ágostonfalva román lakosságú,
és több településen számottevő cigány közösség
él.
Legendás helyek, gazdag épített örökség és néphagyomány,
gyönyörű természeti környezet teszi titokzatossá,
változatossá, egyedivé Erdővidéket. Ebből merítettek
a magyar és az egyetemes kultúra, tudomány és
történelem erdővidéki származású nagyságai is,
kik innen indulva magukba szívták a táj szellemét
és mindannyiuk munkásságában nyomon követhető
a szülőhelyük iránti szeretet és ragaszkodás.
Elég ha Benedek Eleket, Kriza Jánost, Baróti
Szabó Dávidot, Gaál Mózes, Benkő József, Bölöni
Farkas Sándort, Nagybaczoni Nagy Vilmost vagy
Apáczai Csere Jánost említjük. Érdemes tehát
Erdővidékre látogatni.
KÉZDISZÉK | fel
Kézdiszék az az egységesnek
mondható Kárpát-közti medencerész, de történelmi-néprajzi
tájegység is, amely a Kézdivásárhelyi vagy Felső-Háromszéki-medence
északi részét, benne a Szentföldnek nevezett
katolikusok lakta északi peremvidéket, öleli
fel. Délkeleti szögletében lenyúlik Maksáig,
s Bita, Lécfalva, Barátos vonalán húzódik déli
határa. Itt Sepsiszékkel, keleten pedig Orbaiszékkel
határos. Bár az említett két székkel a 16. század
végén Háromszékként emlegetik, egyházszervezeti
szempontból külön esperességet képezett. Legfőbb
vezetője itt is királybíró volt, akit a 17.
század elejéig a fejedelem nevezett ki, majd
a szék maga választotta meg. A magyar lakosság
jelenlétét itt is csernátoni, torjai, gelencei,
12. századi leletek igazolják. A székelyek keletre
telepítése már a 12. század középső harmadában
elkezdődött ugyan, a dél-erdélyi Szászkézd környékiek
valamivel később, a 13. század vége felé költöztek
a keleti végekre, az így létrejött Kézdiszék
nevében viszont megőrizték korábbi lakhelyük
emlékét. A szék Sedis Kizd néven 1427-ben szerepel
először oklevélben, bár 1307-ben már találkozunk
a „Syculus de Kezdy”, 1320-ban pedig a „Siculi
de Kezdy” megnevezésekkel. Magyarul 1466-ban
fordul elő először „Kyzdy szék” néven. 1614-ben
2579 kaput számláltak össze a szék területén,
1703-ban 340-el többet. 1850-ben 38151 lélek
lakta, az utolsó hazai népszámláláskor (2002)
51855 fő, a megye lakosságának 23,3 százaléka,
melynek döntő többsége székely-magyar, 3069
lélek vallotta magát román nemzetiségűnek.
A kézdi székelyeknek is gond volt a megszerzett
szabadságjogok megőrzése, megvédése, a határok
védelme, az erőszakos katonáskodás, a megszámlálhatatlan
ütközet, harc, melynek eredményeként többször
becsapták őket, mint, hogy előnyökben részesültek
volna. Itt mondták ki Háromszéken a jobbágyfelszabadítást
Csernátonban, Kézdivásárhely talán legjelentősebb
központja volt az 1848-1849-es háromszéki önvédelmi
harcnak.
Kézdivásárhely | fel
Egyike a legrégibb székely
városoknak. Oda, ahol fekszik, a régészek római
tábort helyeznek, s valóban később a felszínre
is kerültek az erre utaló leletek. Találtak
itt népvándorlás kori leleteket is. A 10. századból
egy magyar fegyveres sírját tárták fel. Előbb
Torjavására néven említették, a környékbeliek
vásáros helye volt a medence közepén a Torja
patak és a Kászon vize összeömlésének övezetében.
Első okleveles említése egy 1407-ben kelt levélből
ismert, minek 600 éves évfordulóját ebben az
évben (2007) ünnepelte a „céhes város”. Luxemburgi
Zsigmond emelte városi-vásáros rangra. Kézműipara
és a rajta áthaladó kereskedelmi útvonal fokozta
aránylag gyors fejlődését. János Zsigmond fejedelem
1562-ben kelt levelében már Kyzdy Wasarhel formában
fordul elő. Az osztrák uralom, a Mária Terézia
szervezte székely határőrség, a földrengések,
éhínség, tűzvész és kolera fékezték fejlődését.
19. századi virágzó céhrendszere gazdasági erőt
jelentett és 1848-1849-ben ez a város lett a
szabadságharc és a háromszéki önvédelmi harc,
az ágyú és hadianyaggyártás legjelentősebb háromszéki
központja. Ezt tartjuk ma is Kézdivásárhely
történelme legdicsőségesebb fejezetének. A 20.
századi megyésítés erőteljes ipart épített ki
a városban, de ez a rendszerváltás után zömében
leépült, helyette más ipari cégek, kisebbek
jelentek meg. A város a vidék szellemi és közművelődési
központja lett. A 17. században úgy a katolikusoknak,
mint a reformátusoknak itt már iskolájuk volt.
A kantai római katolikus iskola a Háromszék
első gimnáziuma. Mai épületét magyar állami
támogatással az Erdélyi Római Katolikus Státus
építtette a 20. század elején. Az iskolával
szemben található a minorita rend ma romos állapotban
látható barokk kolostora, melynek restaurálása
ha lassan is, de elindult.
Gazdag a város hírlaptörténete. Itt jelent meg
1849-ben a Bem adományozta nyomdában a Székely
Hírmondó, majd a Kézdivásárhely és Vidéke, a
Székely Közlöny és a Székelyföld. Ezeket követte
a Székely Híradó és a Székely Hírlap. A rendszerváltozás
után a Székely Újság, majd a Székely Hírmondó
új sorozata, valamint a Siculus Rádió örökíti
meg a kortárs eseményeket.
A városkép szempontjából a település érdekessége,
annak egyedi jellegét megadó udvarterei. Sajátos
és a vidéken egyedülálló településforma ez,
s így a történelmi belváros, és az azt körülölelő
udvartér-hálózat építészettörténeti emléknek
van nyilvánítva. Ma a város 73 ilyen sikátorszerű
utcácskájában sétálhatunk végig. A várost számos
építészeti értékkel bíró és jeles történelmi
eseményhez köthető épület ékesíti: az egykori
Városháza ma Céhtörténeti Múzeum, a Vigadó Művelődési
Ház, a kantai római katolikus Szentháromság-templom,
a Nagy Mózes nevét viselő volt római katolikus
főgimnázium, a központi református templom,
a székely katonanevelde épülete és még számos
más műemlék.
(Kisgyörgy Zoltán)
ORBAISZÉK | fel
Orbán Balázs Székelyföld leírása
című munkája a magyarországi megyék megalkotása
– 1876 – előtti esztendőkben jelent meg. Természetes,
hogy az író a régi történelmi közigazgatási
egységek – a székek – szerint állította össze,
osztotta fel kötetekre művét. Ezt, az idők folyamán
egyfajta történelmi-néprajzi tájegységgé szentesült
beosztást követtük mi is. Ez a terület az egykori
Háromszék, a mai Kovászna megye egyik legkeletebbre
fekvő vidéke, amely érdekes, hogy nyelvjárásában,
dialektusában is egy kis tájegységet képez.
Falvainak lakói kevés kivétellel majdnem mind
az „ié”-ző háromszéki nyelvjárást beszélik („milyen
sziép kiék az iég, mijen sziép züöld a fű”).
A történelmi Sepsi és Kézdiszék, valamint a
keleti régi országhatár közé szorítva, Orbaiszék
a Mezőföld (a Feketeügy síkja) keleti részét,
a Háromszéki-havasok egy szakaszát és a hozzá
tartozó hegylábi övezetet foglalja magába. A
szakirodalom (Székely Zoltán, Benkő Elek) beszél
arról, hogy itt már a 11. században magyar népesség
élt, s ezt töltötte fel majd számbelileg később
az a betelepülő székelység, amely a 12-13. századok
fordulóján a délerdélyi Szászorbó környékéről
érkezett erre a területre. Így aztán Orbaiszék
a 14. századtól vált az akkori állam és magyar
nyelvterület végbástyájává, hiszen az orbai
székelyek legkorábbi okleveles említése 1396-ból
való, 1419-ből a szék latin, majd 1466-ból annak
magyar neve. Területe 750 négyzetkilométerre
tehető, népessége, a 2002-es népszámlálás adatai
szerint 30.012 fő, melynek túlnyomó többsége,
22.536 fő, magyar. Az Orbai név mára, csak egyetlen
település, a Barátos községhez tartozó Orbaitelek
falu nevében maradt fenn. Székhelye fekvésénél,
adottságainál fogva, az azóta fürdővárossá nőtt
Kovászna lett. Orbán a történelmi Orbaiszéken
17 lakott helyiséget sorolt fel: Barátos, Czofalva,
Gelencze, Haraj, Hilib, Imecsfalva, Kovászna,
Körös, Páké, Papolcz, Páva, Petőfalva, Szörcse,
Tamásfalva, Telek, Zabola és Zágon. Ezeket mi,
az azóta önálló községgé fejlődött Kommandóval
toldottuk meg.
(Demeter László)
Kovászna | fel
A történelmi Orbaiszék székhelyén
vagyunk. Ezerhasznú gyógytényezői folytán Kovászna
megye legmodernebb fürdővárosa. Tíz esztendő
alatt, 2002-re, lakóinak száma mintegy ezer
lélekkel csökkent. Jelenleg 11 000 lakosa van.
A mintegy 3600 lelket számláló románság főleg
a Vajnafalva nevű településrészen lakik. Önkormányzata
alá tartozik, mint városi alárendeltségű település
a 3 km távolságra fekvő Csomakőrös is.
Kis túlzással „az ezer borvizek városa” néven
is emlegetik. Valóban altalajában jelentős savanyúvíz
tartalékok vannak. Különleges földtani érdekesség
az, hogy a vidék üledékes kőzetekből épül fel,
míg az ásványvizet létrehozó széndioxid-szénsav
vulkanikus eredetű. A pincék és a kútak is tele
vannak az egyébként életveszélyes széndioxiddal,
melyet a helybeliek „doh” néven emlegetnek.
Helyi szólásmondás: „béfekszem a pincébe” (értsd:
öngyilkos leszek). Ez a gáz ugyanis a földkéreg
repedésrendszerén át idáig vándorol - migrál
- a Csomád-hegytömb vidékéről. Értágító hatásáról
már rég tudnak, s gázfürdőkben (mofettákban),
mint az utóvulkáni működés termékét használták.
Nagyon régóta ismerheti az ember a táj savanyúvizeit.
A város neve a szláv eredetű „kvasna” szóból
eredhet, ami - akárcsak nagyanyánk kenyértészta
kelesztéséshez használt kovásza - savanyút jelent.
Ismert ugyanis, hogy az első székely-magyar
népesség letelepedése előtt, a 8-9. században
szláv népesség lakta ezt a tájat. Gyógyvizeinek
kémiai „vegybontását” Hankó Vilmos (1854-1923)
budapesti ásványvíz kutató végezte el. Az első
elemzések 1773-ból származnak. A Horgász forrás
vizét palackozták is, 1882-ben a tireszti kiállításon
aranyérmet kapott. Ásványvizét, szénsavgázát
ma is palackozzák, de leginkább fürdőkúrára
használják fel. Úgy az ásványvizet, mint a mofettagázt
– több mellékkezeléssel együtt – a szív-érrendszeri
betegségek tüneti kezelésében, mint természetes
gyógytényezőt alkalmazzák. Ezekkel a természetes
gyógytényezőkkel való kezelések mikéntjét, azoknak
helyi jellegét úttörőként dr. Benedek Géza nyugalmazott
balneológus főorvos dolgozta ki és ismertette
számos tudományos értekezleten. Ma ezeket a
kezeléseket a város számos gyógykezelő intézetében
rendszeresen végzik. Közép-európai kuriózumszámba
mennek a város úgynevezett magánofettái is,
vagyis a családi házak alagsorában, pincéiben
kialakított száraz gázfürdők. A Hankó völgye
földtani rezerváció, mert itt található a vidék
két arzénes ásványlelőhelye: az auripigment
és a realgár. A patakmedrekben szabad kvarckristályok
– „mármarosi gyémántok” - találhatók, s a kovásznai
vasércből öntötték régen a ma már régiségszában
menő vaskályhákat.
A település első okleveles említése 1548-ból
való, de az ember rég megtelepedett itt, ugyanis
az elszórtan előkerülő régészeti leletek a csiszolt
kőkorszakig nyúlnak vissza. A Várhegyen olyan
régészeti leletek kerültek elő, többek között
római köztársaság idejebeli érmék, melyek arról
győznek meg, hogy az itt fekvő - mondába foglalt
– „Tündér Ilona vára” búvóhely lehetett a középkorban
is. Mint régészeti lelőhely, egyben turisztikai
objektum is.
(Kisgyörgy Zoltán)
SEPSISZÉK | fel
Területe a Baróti- és Bodoki-
hegységek közötti, tölcsérszerűen kiszélesedő
völgyben, az úgynevezett Oltfejtől kezdődően,
a folyó mellett, illetve az abba ömlő patakok
völgyében lévő falvakat, a Szépmezőt, dél-kelet
felé a Feketeügy mentén, kinyúlva Feldobolyig
a Bodzai-hegyek északi, défelé egészen a szomszédos
Barcaságig, a hegység keleti lábainál, illetve
a két folyó mellet létesült falvakat fogalata
magába. Ide tartozott a Bacon patakától délre,
a Baróti-hegyek nyugati és az Olt folyó határolta
Erdővidék déli részének kilenc faluja is, ahol
már 1359-től, Sepsiszék függelékeként egy külön
közigazgatási egység, Miklósvárszék alakult
ki. Az utóbbi a 18. század fordulóján, megtartva
közigazgatási jogait, egy főkirálybíró vezetése
alatt egyesült Háromszékkel. Miklósvárszék saját
neve alatt, noha Háromszék laza alárendeltsége
alatt állt, 1876-ig, a fennmaradt, akárcsak
Kézdi-, Orbai- és Sepsiszéket, egy alkirálybíró
irányította. A vármegyésítés után mind a négyük
a régi néven járássá lett, és a székek területébe
beékelődött Felső-Fehér vármegye falvaival Háromszék
vármegyét alkották. Ekkor csatolták a Málnástól
északra, a Mikó-család birtokán alakult Mikóújfalut
és Sepsibükszádot is Háromszék Sepsijárásához,
azelőtt e két település ugyancsak Felső-Fehér
vármegyéhez tartozott.
Sepsiszék nevét a Szászsebes környékéről ide
telepített sebesi székelyekről kapta. A Szászsebes
környéki, ma Fehér megyéhez tartozó Kelnek,
Récs, Árkos, illetve Egerpatak a mai háromszéki
falvak Kálnok, Réty, Árkos és Egerpatak névpárjai.
A névazonosságok a sepsi székelyek előbbi szálláshelyeire
utalnak. A sebesi (sepsi) székelyek földjét
először az 1252-ben kiállított oklevél említi.
Ekkor kapta a királytól adományba a sebesi székely
Akadás fia Vince (Bencenc) Székföldjét. A Sepsiszékkel
délen határos terület határvonalán Vecer, Középbérc,
Debrenfő, Benedekmezeje, Havad, Korlátpatak,
melyeket a Székföldjét bíró tulajdonosok és
a sepsi székelyek közötti 14-15. századi peres
iratok említenek, ma is élő helynevek.
A pápai tizedjegyzék 1332-ből Sepsiszék területén
(beleértve az ide tartozó Miklósvárszék 6 faluját)
összesen 25 katolikus plébániát jegyzett. Az
akkor már létező települések száma (feltehetően
kőtemplom nélkül) az említetteknél jóval több
lehetett, igazolja ezt az olyan kis falu 1353-as
említése, mint Zoltán, avagy a következő században
először felbukkanó Málnás (1421), Komolló (1426),
Szotyor (1448), Aldoboly és Kökös (1461).
A szék területén az említett régi települések
mellett az 1567-es összeírás még újabb 9 falut
jegyzett. A románok lakta falvak a Bodzákon
és a szék délkeleti szél-vidékén nagyrészt a
18. század második felében, mások még ennél
is később jöttek létre.
Sepsiszék települései közül Illyefalva és Sepsiszentgyörgy
nyert el mezővárosi rangot. Illyefalva a jelenben
községközpont. Városi rangját végérvényesen
1876-ban, a vármegyésítéskor vesztette el. Sepsiszentgyörgy
előbb Sepsiszék, aztán Háromszék, a vármegyésítés
után Háromszék vármegye központja lett. A jelenben
megyeszékhely.
Sepsiszentgyörgy | fel
Területén és környékén hamar
megtelepedett az ember. A város keleti részén,
Erprestetőn, a város nyugati végén, a Debren
pataktól jobbra, az Őrkő hegyen, a pataktól
balra Gémváránál a csiszolt kőkorszak településeit
tárták fel a régészek. A bornzkori műveltség
emlékei ugyancsak az Eprestetőn és az Őrkőn
kerültek elő. A Szemerja városrészen talált
szkíta sírlelet Kr. u. az 5. századból való.
A dákok jelenlétét Bedeházánál, az Eprestetőn
és a Szemerja pataka bal partján talált tárgyi
emlékek, pénzérmék bizonyítják. A római kor
emlékeit a város területén a Híd és a Csíki
utcák közötti részen tárták fel. Itt a régészek
egy villa rustica létezését feltételezik a 2-3.
századból. Az Eprestetőn az ásatások a népvándorlás
korából a gepidák ittlétét, a gótok huzamosabb
ideig való megtelepedését igazolták. A szlávokra
utaló régészeti emlékek ugyancsak az Eprestetőről
kerültek elő.
A magyarok megtelepedésének legkorábbi emlékei
a vártemplom dombjáról és a bedeházi malom teraszáról
valók a 11. század elejéről. A bedeházi magyar
falu egy vaskori réteg fölé telepedett. A feltárt
négyzetes alakú, félig földbeásott, egyik sarkában
boltozatos tűzhelyes lakóházai, azt bizonyítják,
hogy a város határában egy 12. századi Árpád-kori
település létezett. Hasonló település maradványai
a vasútállomás környékén is előkerültek.
Sepsiszentgyörgyöt legelőször az 1332-es pápai
tizedjegyzék említi. Nevét temploma védőszentjéről,
Szent György lovagról kapta. Zsigmond király
és felesége Cillei Borbála 1427-ben több mint
két hétig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. A
meglévő dokumentumok közül először az 1461.
október 22-én keltezett, a székelyek alispánja,
Szepesi Bálint által kibocsátott oklevél említi
Sepsiszentgyörgyöt, mint várost. Jelentős év
1448, mikor Magyarország kormányzója, Hunyadi
János látogatott Sepsiszentgyörgyre és vett
részt Sepsiszék közgyűlésén. Bethlen Gábor idejében
a szék és a város viszonya, ugyanakkor végérvényesen
a vásártartási joga is elrendeződött. II. Rákóczi
György fejedelemnek a lengyel trón megszerzésére
irányuló törekvése Erdélyt a pusztulásba sodorta.
A szultán 100 000 tatárt küldött az országra.
A Bodzai-szoroson betört tatár had bevette Sepsiszentgyörgy
templomvárát is. A városvédők nagy részét legyilkolták,
a várost lerombolták és felgyújtották, a mintegy
750 életben maradtat rabszíjra fűzve elhurcolták.
A Habsburg korszak is több alkalommal pusztulást
hozott a városra. A székely határőrség Mária
Terézia korában való erőszakos újraszervezésekor
Sepsiszentgyörgy a székely huszárezred parancsnoki
székhelye lett.
A város történetének legdicsőségesebb korszaka
az 1848-49-es szabadságharc idejére esik. Háromszék
székházában jelentette ki Gábor Áron, hogy ágyúkat
önt a szék számára, és ennek köszönhetően döntöttek
a fegyveres önvédelem mellett. A város költségén
Kiss János harangöntő műhelyében 4 ágyút öntöttek.
1849-ben Sepsiszentgyörgy és környéke számos
ütközetnek és megszállásnak volt szenvedője.
Az elnyomatás éveiben a Makk-féle Habsburg-ellenes
összeesküvés leleplezése után Váradi Józsefet
és Bartalis Ferencet 1854. április 29-én a város
határában, az Őrkő hegy lábánál a Vesztőhelyen
végezték ki kötél általi halállal.
A Vesztőhelytől a belvárosba vezető Váradi József
utca kiszélesedő része volt az egykori Baromvásár
tér. Itt áll a város régi görögkeleti temploma,
melynek Szent György a védőszentje. Mai formáját
1871-1872-ben kapta. A templom melletti régi
épületben működött 1795-től a város első román
nyelvű iskolája.
A szabadságharc bukása után a város lassan elindult
a gazdasági és kulturális fellendülés útján.
1853-ban gőz-pálinkafőző létesült, 1857-ben
Wellenreiter János beindította Háromszék első
sörgyárát. 1851-1853 között felépült a város
kórháza. Az 1850-es évek után letelepedő zsidók
felvirágoztatták a kereskedelmet és a kisipart.
Több magyar kereskedő és számos iparos is megélhetésre
talált a növekvő városban. 1879-ben megalakult
az Első Székely Szövőgyár. A Brassó-Kézdivásárhely
vasútvonal megépítésével 1891-től Sepsiszentgyörgy
is bekapcsolódott az országos vasúti közlekedésbe.
Az 1899-ben létesített Dohánygyár a város központjában
épült Bérpalotában indult be. A gyár épületei
a Székely Szövőgyár mellett 1907-ig épültek
fel. Szintén 1899-ben kezdték el a város vízvezeték
hálózatának a kiépítését. 1908-tól a városi
villanyvilágítás indult be. Az első mozit 1912-ben
nyitották meg.
A városnak már az 1830-as éveiben volt kaszinója.
A színjátszásnak az úgynevezett Bálház adott
helyet. Az első híradás, hogy „D. földbirtokos
csűrszálájában” előadást tartottak, 1838-ból
való. Az 1860-as évektől a vándortársulatok
előadásának a város piacterén épített emeletes
középület, a H. Schwarzenberg K. csarnok (az
egykori városháza, ma színház) adott otthont.
1899-ben a termet állandó színházteremmé alakították
át. Ezzel Erdélyben Sepsiszentgyörgy lett, Kolozsvár
és Dés után, a harmadik olyan város, melynek
állandó színházterme volt. Sepsiszentgyörgynek
1948-tól állandó színtársulata van, mely ma
Tamási Áron nevét viseli. Ugyanez az épület
ad otthont a szocializmus éveiben, 1986-ban
alapított Andrei Mureşan román színházi tagozatnak
is.
A város első nyomdája 1874-ben indult be. Ez
évtől a Sepsisszentgyörgyön jelent meg a Brassóból
ideköltözött Nemere, melynek helyét 1883-tól
a Székely Nemzet című újság vette át, 1906-tól
1944-ig pedig a Székely Nép. Az újság, könyv
és más kiadványok nyomtatását 1882-től a Jókai
Nyomda Rt. vállalta magára. A 20. század elején
egy újabb nyomda, a Kossuth-nyomda is beindult.
Itt adták ki 1902-től a Háromszéki Híradót.
A városban virágzott a zenei élet is. A zenei
életben aranybetűvel jegyzik 1927-et, ekkor
hangversenyzett a Székely Nemzeti Múzeum dísztermében
Bartók Béla.
(Demeter Lajos)
«« vissza
| fel
